Fehérgyarmat – Mikrotérségi ifjúságfejlesztő munka – 2019. szeptember 24.

A Hierotheosz Egyesület az „EFOP-1.3.5-16-2016-00578- Társadalmi szerepvállalásának erősítése” című projekt keretében „Mikrotérségi szintű ifjúsági fejlesztő munkát” szervezett Fehérgyarmaton 2019. szeptember 24-én.

Az Egyesületünk számára nagyon fontos, hogy a helyi közösséget bevonjuk a közéletbe, mindezt úgy, hogy a helyi vezetőség is részt vegyen ezen folyamatokban. A rendezvény célja a civilek tájékoztatása, és információk átadása.

A rendezvényen köszöntőt mondott Dr. Péter Csaba Fehérgyarmat polgármestere, Dr. Tilki Attila a térség országgyűlési képviselője, Kiss András a Hierotheosz Egyesület főtitkára. A helyi civil szervezetek, ifjúsági közösségek munkájának fontosságát, közösségteremtő szerepét hangsúlyozták.

Baracsi Endre a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés alelnöke, a Megyei Önkormányzat feladat-és hatáskörébe tartozó TOP programról, annak konstrukcióiról és előrehaladásáról tartott előadást. Kiemelten is fókuszált a fiatalokat, ifjúsági közösségeket és a foglalkoztatást, a munka világában való elhelyezkedést segítő és érintő pályázati lehetőségekre.

Dr. Kecskés Péter Miniszterelnökség Civil Kapcsolatok és Társadalmi Konzultáció főosztályvezetője, a fiatalokat érintő Nemzeti Együttműködési Alap 2020 évi pályázati lehetőségeit osztotta meg a résztvevőkkel. Emellett kiemelte a megvalósult programokat, és a fiatal generáció előtt álló lehetőségeket a programok által. Szó esett még az idei tapasztalatokról is a Nemzeti Együttműködési Alap kapcsán, illetve az Új nemzedékek jövőjéért kollégiumról és az ifjúsági szervezetekről is, valamint a jövő nemzedékének ügyét fontosnak tartó és érintő civil szervezeteknek szóló pályázati lehetőségekről. Arra biztatta a megjelent fiatalokat, hogy merjenek kiállni a közösség ügyeiért, akár civil szervezetek formájában is, akik a kortársaikat segítik, ezzel segítve az ő munkájukat is.

A „Mikrotérségi szintű ifjúságsegítő munka” célja, a fiatalok bevonása az ifjúsági közösségi életbe, valamint felkészítése a közösségi munkára, ezen belül ismeretközlés, csoportalakítás, kommunikáció gyakorlása, ifjúsági közösségi beszélgetések elsajátítása.

Erre vonatkozóan rendezvényünk pozitív irányt mutat, örömünkre nagy volt az érdeklődés.

A „Mikrotérségi ifjúságfejlesztő munkán” 20 fő vett részt.


" " " " " " " " " " " "