Kisvárda – Önkéntes program 2019. szeptember 25.

A Hierotheosz Egyesület szervezésében az EFOP-1.2.2-15-2016-00064- Itthon, Fiatalon: Ifjúság, Önkéntesség, Közösség- Ifjúsági programok Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében című projekt keretében önkéntes programot rendezett Kisvárdán.

 

Önkéntes programunkat 2019. szeptember 25-én sikerült megtartani, melynek keretében a város egy felújítani, renoválni kívánt területet választott ki. Lehetett szó akár kerítés-, korlátfestésről, akár szemétszedésről, vagy növények ültetéséről is de a szociális tevékenység, idősgondozás is éppúgy a lehetőségek közé tartozott. Az önkéntes tevékenység keretén belül faültetésre került sor, a település egyik megszépítésre szoruló területén, a Wesselényi utcában. A városban néhány hónapja hatalmas károkat okozott a vihar, ezért is volt kulcsfontosságú, hogy valamilyen formában tegyünk a közterek barátságosabbá tételéért. Az önkéntes akcióba bekapcsolódott a fiatalok mellett a helyi polgármester is, Leleszi Tibor.

A rendezvény a fiatalságot hívja közös összefogásra, hogy együtt tegyünk másokért, környezetünkért. Az eseményt a várossal együttműködve a helyi önkéntesekkel valósítottuk meg. A szükséges anyagköltséget, valamint az önkéntesek étkezését egyesületünk a projekt keretében biztosította.

Célunk az eseménnyel elsősorban a fiatalok (diákok, fiatal felnőttek) mozgósítása volt, akik magukat szabaddá téve megtapasztalhatták, hogy együtt nagy dolgokra képesek, és hogy segíteni másoknak nagyszerű érzés. Egyúttal pedig, hogy felhívjuk a társadalom figyelmét ezen fiatalok erejére, összefogására, elkötelezettségére, segítőkészségére.

Az önkénteseknek az esemény végén egy-egy szelet pizzával kedveskedtünk a munkájukért cserébe. Az önkéntes programon 28 fő vett részt.


" " " " " " " " " " "