Máriapócs – Páros oldal 2018. november 12.

A Hierotheosz Egyesület szervezésében az ’EFOP-1.3.5-16-2016-00578 Társadalmi szerepvállalás erősítése’ című projekt keretében „Páros oldal” programként 2018. november 12-én, Máriapócson közösségfejlesztő műhelyt tartottunk.

A programon, amely az Nyugdíjas Találkozó alkalmából volt megrendezve, köszöntőt mondott Máriapócs polgármestere, Papp Bertalan.

Ezeknek a közösségfejlesztő műhelyeknek a célja a helyi elköteleződés megerősítése a programba bevont helyi lakosság, az önkormányzatok és intézményeik körében. Számítunk arra, hogy a közösségfejlesztő műhelyek alkalmával erősödik a program helyi társadalmi befogadottsága, megteremtődnek a helyi együttműködés alkalmai és formái.

Ezen típusú programelemünket szeretnénk használni a térség görögkatolikus közösségeinek belső megerősödésére is, valamint a közösségen belüli kohézió erősítésére. Kijelenthetjük, hogy minden ilyen rendezvényünk után az ott jelenlévők társadalmi befogadottsága erősödik, a közösség jobban összekovácsolódik.

Az eseményre meghívtuk a helyi közösség- jelen esetben Máriapócs-intézményeinek vezetőjét, valamint általában jelen vannak a mindenki által tiszteletben tartott, véleményt formáló helyi lakosok, különböző korosztályok képviselői.

Nagyon fontos feladata a műhelynek, hogy segítse a résztvevő települések közösségei közötti együttműködés szempontjainak kialakítását és ennek társadalmi ellenőrzését.


" " " " " " " " " " " "