Máriapócs – Páros oldal 2019. március 02.

A Hierotheosz Egyesület szervezésében az ’EFOP-1.3.5-16-2016-00578-Társadalmi szerepvállalásának erősítése’ című projekt keretében „Páros oldal” programként 2019. március 02-án Máriapócson a helyi Nyugdíjas Egyesület szervezésével „farsang” alkalmával közösségfejlesztő műhelyt tartottunk.

Ennek a közösségfejlesztő műhelynek a célja a hagyományok megünneplése, a nyugdíjas farsang keretében megrendezésre kerülő rendezvényen felléptek az egyesület tagjai.

Számítunk arra, hogy a közösségfejlesztő műhelyek alkalmával erősödik a program helyi társadalmi befogadottsága, megteremtődnek a helyi együttműködés alkalmai és formái.

A rendezvényen zenélt:

  • Varga József és a Sysy

Kijelenthetjük, hogy minden ilyen rendezvényünk után az ott jelenlévők társadalmi befogadottsága erősödik, a közösség jobban összekovácsolódik.

Az eseményre meghívtuk a helyi közösség- jelen esetben Máriapócs-intézményeinek vezetőjét, valamint általában jelen vannak a mindenki által tiszteletben tartott, véleményt formáló helyi lakosok, különböző korosztályok képviselői.

Nagyon fontos feladata a műhelynek, hogy segítse a résztvevő települések közösségei közötti együttműködés szempontjainak kialakítását és ennek társadalmi ellenőrzését.

A műhely feladata, hogy a fiatalok és idősebbek egyaránt érintettek tudjanak lenni a projekt által megvalósított programokba, így a közösségfejlesztő műhelyek alkalmával erősödik a program helyi társadalmi befogadottsága, megteremtődnek a helyi együttműködés alkalmai és formái.

A rendezvény lebonyolításához nagy segítséget jelent a helyi önkénteseink munkája.

A műhely bármilyen korosztály számára megszervezhető, településenként 20-25 fő részvételével tökéletesen célravezető.

A „Páros oldal” programon 26 fő vett részt.


" " " " " " " " " " " "